Magyar Valóság

Rubovszky György, KDNP-s képviselő is elfogadhatatlannak gondolja Kocsis Máté drogteszt-javaslatát

A KDNP-s képviselő azután adott hangot nemtetszésének nyilvánosan is, hogy 12 éves unokája sírva hívta fel telefonon, mondván, hogy ő nem lesz hajlandó „idegen bácsik és nénik előtt pisilni”.

A kormánypárti képviselő ellenzi Kocsis javaslatát, hiszen úgy látja, hogy hebehurgya és kidolgozatlan kapkodásról van szó, ráadásul a kötelező teszt bevezetése jogellenes is volna.

Kocsis Máté elgondolása szerint minden olyan embert éves kötelező drogteszttel kellene ellenőrizni a jövőben, aki valamilyen formában részt vesz az országos ügyeket érintő döntéshozásban, illetve a   közvélekedés formálásában szerepet játszik szakmai működése. A harmadik jelentős javaslati pont alapján a 12 és 18 év közötti iskolásokra is vonatkozna az éves drogteszt.
Tehát újságírókat, politikusokat és gyerekeket szeretne évente ellenőrizni a Kocsis-féle elgondolás.

Kocsis Máté témakörben illetékes szakértelméről árulkodik többek között az is, hogy a vezetése alatt működő Józsefvárosi önkormányzat tavaly augusztusban megvonta a támogatást a Kék Pont Alapítványtól, mely a kerületi tűcsereprogramot működtette. Kocsis szerint a tűcsere egyfajta legalizálása, elfogadása a keménydrog-használatnak…
Időközben az ombudsman megkérte Kocsisékat, hogy intézkedjenek, mert az utcák tele vannak használt tűkkel és egész biztos, hogy a droghasználók folyamatosan fertőzik egymást, hiszen nyilvánvalóan nem foglalkoznak a steril tűk beszerzésével.
A játszótereken és kapualjakban heverő tűk a járókelőkre és a kerület lakóira is potenciális fertőzésforrást jelentenek.
Kocsis ezt nem érti, de nem baj, ő politikus.

A javaslat szerint – melyet egyébként a Fidesz némi módosítás ellenében a héten tartott frakcióülés eredményei alapján támogat – éves drogtesztre kell kötelezni minden politikust, minden újságírót, illetve a 12 és 18 év közötti életkorban lévő gyerekeket, fiatalkorúakat, mert a drog lassan visszafordíthatatlanul eluralkodhat az érintett körökben, ami befolyással lehet az egész országra.

Azonban a gyerekek számára súlyos traumát jelenthet egy ilyen teszt a maga szigorú körülményeivel, illetőleg tény, hogy bizonyos drogok használatát csak egy-két hónapon keresztül lehet kimutatni egy olyan teszttel, melyről Kocsisék beszélnek.

Az a kérdés sem tiszta, hogy ki minősül hivatalosan újságírónak, de már annak gondolata is különös és valószínűleg szabadságjogokba ütközik, hogy bárkit is a szakmája alapján kötelezzenek drogtesztre.

 

(Fotó: kdnp.hu)

 

civilhetes.net

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!